Delfinek inspirálta versek
Ajánlom szeretettel egy kedves Barátnőm verseit, akit a Delfinek inspiráltak:
A delfin szeme
(2011. 04.14.)
A delfin szeme kék?
Vagy talán mégsem?
Elmerengek szeme tükrében…
Elmerengek, s látom az életem.
Látom a szelíd és vad hullámokat,
Látom a mély óceánt, s a tündöklő kék eget.
Vajon mit is keresek?
A delfin szeme kék?
Vagy talán mégsem?
A világ tükröződik az ő szemében.
A világ, mely gyönyörű és előttünk áll,
ki hallja hívó szavát, vele úszik már.
A delfin szeme kék.
Most már értem,
egy világ van az ő szemében.
Egy világ, mely várja, hogy megszülessék,
delfinek dalolják el énekét.
Így merengek lassan,
hallgatva a hívó szóra…
Világ ébredj!
Üzenetem van számodra!
A delfin szeme kék?
Vagy talán mégsem?
Ha belenézek, megértem.
Megértem és tudom,
a Titok itt van….
Hallom!
Egyszer a ló megszólalt (2011. 04.15.)
Egyszer a ló megszólalt,
nézték is az emberek.
Szemük, szájuk tátva maradt!
Szörnyen rácsodálkoztak.
Hogy egy ló beszéljen?
Még ilyet! Kérem! Kérem!
Felfordult a világ?
Ezután majd egerek esznek macskát?!
- Hisz beszélni csak az ember tud!
Állították a szomszédok.
Vitték is szegényt lódoktorhoz,
nézegették mi baja,
se a patáján, se a hátán,
se kívül, se belül nem hiányzott semmi sem.
Sőt! Eggyel több se volt neki semmiből sem.
Szomorkodott a ló, nézte a világot.
Beszélni már tud, de hol talál így barátot?
Hol talál olyat, ki hisz neki és nem a lódoktorhoz küldi?
Hisz ő nem csodaló, így született,
így ismerték meg az emberek.
Miközben ezen gondolkodott,
csöndbe maradt és tovább baktatott.
Az út túloldalán egy kislány várta már,
nézte a lovat és hitt neki.
Tudta, hogy ő nem csodaló,
a szíve beszél és ez a jó.
Nincsen ebben semmi titok,
megsúgták az angyalok.
Nincsen ebben semmi titok,
a ló fülébe súgott és mosolygott.
Felcsillant a ló szeme,
van már kiben hinnie!
Ez a kicsi lány hiszi,
igazán szívből kell beszélni!
Hisz szívünkre hallgatva, az égig szól a szív hangja!
Könnyű szél fújja lelkemet
(2011. 04.20.)
Könnyű szél fújja lelkemet, egyre fel a dombtetőre.
Becsukom szemem és szállok a levegőbe.
Érzem a nap sugarait, melegítik szívemet,
érzem a bőrömön át a felszálló tömeget.
A tömeg felszáll, mint kinek szárnya van
és együtt ringanak boldogan.
Egy boldog világ veszi kezdetét,
mindenki hallja a zenét.
Az ember boldog ha repülhet,
s az ősi otthonba térhet.
Őseink mi magunk vagyunk,
s ezt csak akkor tudjuk, ha odajutunk.
Ősi szelek fújják a fákat
azt suttogva, várják a választ.
várják a választ a tömegtől,
kinek szárnya most fel- felfelé tör.
Feltör a magas hegyekbe,
süvítve, zúgva a fellegekbe.
Szellemi énünk utazik tova,
mint egy kis lámpás, az ég az otthona.
Várják őt a csillagok, s ünnepelnek az ottlakók.
Néhány lélek visszahullik, folytatva az útját,
de emlékeznek arra, hogy milyenek az éjszakák.
Milyen az, mikor álmodunk,
szabad lélekkel táncolunk.
Szabad a lelke az embernek,
ha nem béklyózzák meg a terhek.
Földi létünket folytatva,
vágyódunk a csillagokba.
